A Minigroup-ot Balog „Szivacs” Jenő dobos alapította Török Ádám örökségének továbbvitelére, zenei hagyatékának gondozására, a legendás zenész halálát követően. A rockzene szerelmeseinek sem a Minit, sem pedig dalaikat nem kell bemutatni, hiszen fénykorukban, a hetvenes években egy ország rajongott a zenekarért. ’72 nyarán például a Kisstadionban, az LGT-vel közösen koncerteztek, mely eseményről a New Musical Express is beszámolt. Ugyanekkor óriási sikerrel szerepeltek Keith Jarrett előtt a Videoton Interjazz Fesztiválon. A sikerek ellenére nagylemezük továbbra sem jelenhetett meg, s ez a zenekar felbomlásához vezetett. 1977-re sikerült talpra állniuk. Az ekkor már Török Ádám – Németh Károly (billentyűs) – Németh Alajos (basszusgitár) – Balogh „Szivacs” Jenő felállású Mini műsorában a rhythm & blues- és jazz-rock-szerzemények mellett hosszabb lélegzetű, elektronikus hangszerelésű, elvontabb dallam- és szövegvilágú zenei kísérletek is helyet kaptak. Ezt a felállást tükrözi a végül 1978-ban megjelent első nagylemez, a Vissza a városba, amely egyszerre volt az előző évek lezárása és egy új korszak nyitánya, helyet adva az elektronikus rock jegyében született új daloknak is. A Minigroup e korszakalkotó nagylemez címadó dalát hozza el a Fábry következő adásának fináléjába. Ne maradjon le róla, tartson velünk január 29-én, csütörtök este, a Dunán!
| H | K | Sz | Cs | P | Sz | V |
| 1 | ||||||
| 2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 | 8 |
| 9 | 10 | 11 | 12 | 13 | 14 | 15 |
| 16 | 17 | 18 | 19 | 20 | 21 | 22 |
| 23 | 24 | 25 | 26 | 27 | 28 |
| H | K | Sz | Cs | P | Sz | V |
| 1 | ||||||
| 2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 | 8 |
| 9 | 10 | 11 | 12 | 13 | 14 | 15 |
| 16 | 17 | 18 | 19 | 20 | 21 | 22 |
| 23 | 24 | 25 | 26 | 27 | 28 | 29 |
| 30 | 31 |
| H | K | Sz | Cs | P | Sz | V |
| 1 | 2 | 3 | 4 | 5 | ||
| 6 | 7 | 8 | 9 | 10 | 11 | 12 |
| 13 | 14 | 15 | 16 | 17 | 18 | 19 |
| 20 | 21 | 22 | 23 | 24 | 25 | 26 |
| 27 | 28 | 29 | 30 |
A századik adásban a showmester rácsodálkozott a magyar borokra. Sokan vannak, finomak és szépek, azt gondolta, jól van ez így.
De hogy minden üveg mögött ott duruzsol néhány szomelié, azt már túlzásnak vélte. Annál is inkább, mert a családi Kincses Kalendáriumból úgy tudta, hogy a jó bornak egy szomelié is sok.
Na de mi van nemzeti italunkkal, a vízzel?!
Azt ki mondja meg, mit és hogyan élvezzünk benne?
A felismert hiány huzatában, a showmester jelentőségében csak a rezsicsökkentéshez hasonlítható lépésre szánta el magát, amikor megteremtette Magyarország, sőt Európa, sőt a Világ első vízszomeliéját.
A Mester az alkotói magány teljes zárójelbe tételével, előbb a büfében majd a színfalak mögött spontán létrejött szakértői kollektíva valamint két csínos múzsa támogatásával, mondhatni ecsetvezetésével vetette vászonra egyedülálló Fábry-vízióit.
A látomás megragadásának és rapid rögzítésének csak a hajszárító teljesítménye szab határt.
A mű elkészült, az Alkotó mégsem pihen.
Szóban is leleplezi a képet.