Magyarország egyik legnagyobb múltú nemesi családjából, a revisnyei Reviczky famíliából származik Reviczky Katalin diplomata, írónő, egykori diplomata és nem hivatalos kultúrnagykövet. Nehéz lenne az ő életénél kalandosabbat felvázolni, ehhez valószínűleg még a fantázia is kevés lenne. Nagyapját, Reviczky Imre ezredest aki Horthy-tisztként emberek tízezreit mentette meg a náciktól - hogy, hogy nem - utóbb a kommunizmus évei alatt hurcolták meg, nyugdíjától megfosztva, egy szenespincében lapátolt a Vörösmarty utcában, mígnem élete utolsó éveiben rehabilitálták. Édesapja is a hadsereg tisztje volt a második világháború alatt, így a családjuk természetesen feketelistára került, őt is csak némi rásegítéssel voltak hajlandóak egyetemre felvenni, holott a tantárgyversenyen magyarból és oroszból is dobogós helyezést ért el, és a maximális pontszámmal készült a felvételire. Amikor aztán nagynehezen bekerült az egyetemre, akkor viszont mindent elkövetett, hogy pályája egyengetését saját kezébe vegye, így dolgozott újságíróként, az egykori NDK Nagykövetségen, kutatta Molnár Ferenc életét Bécsben, munkájával pedig oly mértékben magára irányította a figyelmet, hogy a rendszerváltozás után maga Habsburg György hívta fel telefonon, és kérte meg a Páneurópa mozgalom magyar tagozatának megalapítására. Ezt követően került ki Bécsbe diplomataként, ahol ő közvetítette a Magyar Televízió számára Zita királynő temetését, majd különböző kultúrmisszókat teljesített: segített létrehozni egy Botero kiállítást Budapesten, miközben összebarátkozott a festő-szobrásszal, aki még Kolumbiába is meghívta, jó barátságba került Klaus Maria Brandauerrel, Gina Lollobrigida saját kezűleg főzött neki pastát a Róma melletti birtokán, és még Dürrenmatt is fogadta élete utolsó éveiben egy interjú erejéig. Ismerje meg Ön is Reviczky Katalin tanulságos életmeséit a Fábry következő adásából, május 21-én, csütörtök este, a Dunán. Ezt biztos nem szeretné kihagyni!
| H | K | Sz | Cs | P | Sz | V |
| 1 | 2 | 3 | ||||
| 4 | 5 | 6 | 7 | 8 | 9 | 10 |
| 11 | 12 | 13 | 14 | 15 | 16 | 17 |
| 18 | 19 | 20 | 21 | 22 | 23 | 24 |
| 25 | 26 | 27 | 28 | 29 | 30 | 31 |
| H | K | Sz | Cs | P | Sz | V |
| 1 | 2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 |
| 8 | 9 | 10 | 11 | 12 | 13 | 14 |
| 15 | 16 | 17 | 18 | 19 | 20 | 21 |
| 22 | 23 | 24 | 25 | 26 | 27 | 28 |
| 29 | 30 |
| H | K | Sz | Cs | P | Sz | V |
| 1 | 2 | 3 | 4 | 5 | ||
| 6 | 7 | 8 | 9 | 10 | 11 | 12 |
| 13 | 14 | 15 | 16 | 17 | 18 | 19 |
| 20 | 21 | 22 | 23 | 24 | 25 | 26 |
| 27 | 28 | 29 | 30 | 31 |
A századik adásban a showmester rácsodálkozott a magyar borokra. Sokan vannak, finomak és szépek, azt gondolta, jól van ez így.
De hogy minden üveg mögött ott duruzsol néhány szomelié, azt már túlzásnak vélte. Annál is inkább, mert a családi Kincses Kalendáriumból úgy tudta, hogy a jó bornak egy szomelié is sok.
Na de mi van nemzeti italunkkal, a vízzel?!
Azt ki mondja meg, mit és hogyan élvezzünk benne?
A felismert hiány huzatában, a showmester jelentőségében csak a rezsicsökkentéshez hasonlítható lépésre szánta el magát, amikor megteremtette Magyarország, sőt Európa, sőt a Világ első vízszomeliéját.
A Mester az alkotói magány teljes zárójelbe tételével, előbb a büfében majd a színfalak mögött spontán létrejött szakértői kollektíva valamint két csínos múzsa támogatásával, mondhatni ecsetvezetésével vetette vászonra egyedülálló Fábry-vízióit.
A látomás megragadásának és rapid rögzítésének csak a hajszárító teljesítménye szab határt.
A mű elkészült, az Alkotó mégsem pihen.
Szóban is leleplezi a képet.