„Külvárosi gyerek voltam, a Külső Jászberényi úton laktunk. Soha nem énekeltem volna, mert a foci érdekelt, és ment is nagyon. Középhátvédet meg középpályást játszottam az MTK-ban, ott volt a pálya két megállóra tőlünk. Abban az időben a foci jelentett mindent. Puskás, Hidegkuti, Bozsik, Deák... De aztán jött az az orvosi műhiba, és tizenegy évesen elveszítettem a bal lábamat. Nehéz volt, de jött a zene, és átsegített rajta. Apám elsőosztályú vasöntő volt, de nem vitte sokra, mert nem lépett be a pártba, anyám nem engedte. Apám is jól focizott, beválogatták amatőr válogatottba, többször is, de nem ment el, anyám féltékenykedései miatt, és utána már nem is hívták. Anyám a dohánybeváltóban dolgozott. Tisztességes emberek voltak, mindig arra tanítottak, hogy minden körülmények között maradjak ember. Aztán csináltunk egy zenekart a szomszéd gyerekkel, a Sárközivel. Neki az apja cimbalmos volt, hozott egy gitárt a fiának. Ő gitározgatott, én énekeltem. Így kezdődött…” - meséli gyermek és kamaszéveiről Deák Bill Gyula, a magyar blues koronázatlan királya, aki később olyan világsztárokkal állhatott egy színpadon, mint Chuck Berry, vagy John Mayall. Sok sztárral ellenétben azonban őt a siker egy percig se változtatta meg, ma is ugyanaz a közvetlen, kedves, jóhumorú ember, akiről könnyedén el tudjuk képzelni, hogy fantasztikus pályája csúcsún sem imidzsből énekelte, hogy: „Kőbányán születtem, ott is nőttem fel, vannak jobb helyek, de nekem megfelel…” Bill kapitány történeteit Ön is tőle magától hallgathatja meg, ha május 7-én, csütörtök este a Dunára kapcsol, ahol a Fábry fináléjába, természetesen, a zenekarát is magával hozza. Erről Ön sem maradhat le!
| H | K | Sz | Cs | P | Sz | V |
| 1 | 2 | 3 | ||||
| 4 | 5 | 6 | 7 | 8 | 9 | 10 |
| 11 | 12 | 13 | 14 | 15 | 16 | 17 |
| 18 | 19 | 20 | 21 | 22 | 23 | 24 |
| 25 | 26 | 27 | 28 | 29 | 30 | 31 |
| H | K | Sz | Cs | P | Sz | V |
| 1 | 2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 |
| 8 | 9 | 10 | 11 | 12 | 13 | 14 |
| 15 | 16 | 17 | 18 | 19 | 20 | 21 |
| 22 | 23 | 24 | 25 | 26 | 27 | 28 |
| 29 | 30 |
| H | K | Sz | Cs | P | Sz | V |
| 1 | 2 | 3 | 4 | 5 | ||
| 6 | 7 | 8 | 9 | 10 | 11 | 12 |
| 13 | 14 | 15 | 16 | 17 | 18 | 19 |
| 20 | 21 | 22 | 23 | 24 | 25 | 26 |
| 27 | 28 | 29 | 30 | 31 |
A századik adásban a showmester rácsodálkozott a magyar borokra. Sokan vannak, finomak és szépek, azt gondolta, jól van ez így.
De hogy minden üveg mögött ott duruzsol néhány szomelié, azt már túlzásnak vélte. Annál is inkább, mert a családi Kincses Kalendáriumból úgy tudta, hogy a jó bornak egy szomelié is sok.
Na de mi van nemzeti italunkkal, a vízzel?!
Azt ki mondja meg, mit és hogyan élvezzünk benne?
A felismert hiány huzatában, a showmester jelentőségében csak a rezsicsökkentéshez hasonlítható lépésre szánta el magát, amikor megteremtette Magyarország, sőt Európa, sőt a Világ első vízszomeliéját.
A Mester az alkotói magány teljes zárójelbe tételével, előbb a büfében majd a színfalak mögött spontán létrejött szakértői kollektíva valamint két csínos múzsa támogatásával, mondhatni ecsetvezetésével vetette vászonra egyedülálló Fábry-vízióit.
A látomás megragadásának és rapid rögzítésének csak a hajszárító teljesítménye szab határt.
A mű elkészült, az Alkotó mégsem pihen.
Szóban is leleplezi a képet.