A ma már országszerte népszerű, ifjú humorista, Noé Bex egy kis francia faluban született, az olasz határ mellett Saint-Aignan-ban, és a családjában - több generáción át - mindig, mindenki tanár volt. Nem csoda hát, ogy magáról is így vall: „Én inkább „könyvtárszakos” vagyok, tehát igazából mindig is a humán tárgyak vonzottak. A szépirodalom, a történelem mindig is jobban mentek nekem. Nem voltam feltétlenül jó tanuló, illetve – amikor érettségire készültem, vagy az egyetemre kellett bejutni – akkor megnyomtam egy kicsit a tanulást, és jó jegyeket szereztem, de egyébként nem vittem túlzásba a dolgot. Dehát nem volt sok választásom, mert az anyám is tanár, az apám is tanár…” Éppen ezért szociológiát és politológiát tanult, majd megannyi ösztöndíjjal körbeutazta szinte egész Európát, miközben munkát is vállalt az adott országban, ahol éppen tanult. A sok útikaland során persze rendkívül furcsa alakokkal hozta össze a sors, sőt a szerelem is megtalálta, méghozzá Finnországban, egy - szintén ösztöndíjjal - ott tanuló magyar lány személyében. Hosszú ideig, hat esztendeig életek távkapcsolatban, mígnem a szíve Magyarországra hozta Noét, ahol gyökeret vert, megnősült, ma pedig már közös gyermeküket nevelik a feleségével. Mindehhez persze számos kihívással kellett megküzdenie, amelyek közül a két legkegyetlenebb a magyar nyelv elsajátítása és a magyar konyha ízeinek interiorizálása volt. A Fábry következő, január 29-én, csütörtök este, a Dunán képernyőre kerülő adásából Ön is személyesen győződhet meg arról, hogy milyen sikerrel abszolválta Noé Bex e két óriási feladatot, és természetesen belekóstolhat a humorába is, amelyet egy ország kedvel, tehát vélhetőleg Ön is jól fog szórakozni ezen az estén, ha velünk tart. Mit vélhetően? garantáltan! Úgyhogy ezt az adást igazán kár lenne kihagynia!
| H | K | Sz | Cs | P | Sz | V |
| 1 | ||||||
| 2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 | 8 |
| 9 | 10 | 11 | 12 | 13 | 14 | 15 |
| 16 | 17 | 18 | 19 | 20 | 21 | 22 |
| 23 | 24 | 25 | 26 | 27 | 28 |
| H | K | Sz | Cs | P | Sz | V |
| 1 | ||||||
| 2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 | 8 |
| 9 | 10 | 11 | 12 | 13 | 14 | 15 |
| 16 | 17 | 18 | 19 | 20 | 21 | 22 |
| 23 | 24 | 25 | 26 | 27 | 28 | 29 |
| 30 | 31 |
| H | K | Sz | Cs | P | Sz | V |
| 1 | 2 | 3 | 4 | 5 | ||
| 6 | 7 | 8 | 9 | 10 | 11 | 12 |
| 13 | 14 | 15 | 16 | 17 | 18 | 19 |
| 20 | 21 | 22 | 23 | 24 | 25 | 26 |
| 27 | 28 | 29 | 30 |
A századik adásban a showmester rácsodálkozott a magyar borokra. Sokan vannak, finomak és szépek, azt gondolta, jól van ez így.
De hogy minden üveg mögött ott duruzsol néhány szomelié, azt már túlzásnak vélte. Annál is inkább, mert a családi Kincses Kalendáriumból úgy tudta, hogy a jó bornak egy szomelié is sok.
Na de mi van nemzeti italunkkal, a vízzel?!
Azt ki mondja meg, mit és hogyan élvezzünk benne?
A felismert hiány huzatában, a showmester jelentőségében csak a rezsicsökkentéshez hasonlítható lépésre szánta el magát, amikor megteremtette Magyarország, sőt Európa, sőt a Világ első vízszomeliéját.
A Mester az alkotói magány teljes zárójelbe tételével, előbb a büfében majd a színfalak mögött spontán létrejött szakértői kollektíva valamint két csínos múzsa támogatásával, mondhatni ecsetvezetésével vetette vászonra egyedülálló Fábry-vízióit.
A látomás megragadásának és rapid rögzítésének csak a hajszárító teljesítménye szab határt.
A mű elkészült, az Alkotó mégsem pihen.
Szóban is leleplezi a képet.