Nem kell hozzá sok minden a kézügyességen kívül, hiszen neki is csak alapvető szerszámai vannak, és egy esztergapadja, amely a finomabb kidolgozású darabok megmunkálásához szükségeltetik. A tavasz beköszöntével aztán, amikor ismét lehet az udvaron dolgozni, szépen elemeire bontja a járművet, hiszen az másképpen ki sem férne a kis műhely ajtaján, és megkezdődik a “fényezés”. Először minden alkatrész lenolaj kezelést kap, ezt pedig négy réteg lakk követi, amelyet Puskás István felesége hord fel az alkatrészekre. Kisvártatva pedig készen is van a legújabb csoda, amelybe szükség esetén még néhány gázbovden, egy motor, Trabant-váltó, esetleg egy fém féltengely is kerül. A konstruktőr azonban csak annyi fém alkatrészt használ fel, amennyi feltétlenül szükséges a gépcsoda üzemszerű működtetéséhez, legfőbb célja ugyanis, hogy az általa épített járművek minél nagyobb arányban fából készüljenek.
Az idei tél “termését”, a semmivel össze nem hasonlítható háromkerekű fa-choppert Ön is megtekintheti, ha eljön a Fábry következő nyilvános felvételére, május 29-én, csütörtökön, a Millenáris Teátrumába.
Ne hagyja ki, megismételhetetlen élmény!
A kormánya például szürkemarha-szarvból van…
H | K | Sz | Cs | P | Sz | V |
1 | 2 | 3 | 4 | 5 | ||
6 | 7 | 8 | 9 | 10 | 11 | 12 |
13 | 14 | 15 | 16 | 17 | 18 | 19 |
20 | 21 | 22 | 23 | 24 | 25 | 26 |
27 | 28 | 29 | 30 | 31 |
H | K | Sz | Cs | P | Sz | V |
1 | 2 | |||||
3 | 4 | 5 | 6 | 7 | 8 | 9 |
10 | 11 | 12 | 13 | 14 | 15 | 16 |
17 | 18 | 19 | 20 | 21 | 22 | 23 |
24 | 25 | 26 | 27 | 28 | 29 | 30 |
H | K | Sz | Cs | P | Sz | V |
1 | 2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 |
8 | 9 | 10 | 11 | 12 | 13 | 14 |
15 | 16 | 17 | 18 | 19 | 20 | 21 |
22 | 23 | 24 | 25 | 26 | 27 | 28 |
29 | 30 | 31 |
A századik adásban a showmester rácsodálkozott a magyar borokra. Sokan vannak, finomak és szépek, azt gondolta, jól van ez így.
De hogy minden üveg mögött ott duruzsol néhány szomelié, azt már túlzásnak vélte. Annál is inkább, mert a családi Kincses Kalendáriumból úgy tudta, hogy a jó bornak egy szomelié is sok.
Na de mi van nemzeti italunkkal, a vízzel?!
Azt ki mondja meg, mit és hogyan élvezzünk benne?
A felismert hiány huzatában, a showmester jelentőségében csak a rezsicsökkentéshez hasonlítható lépésre szánta el magát, amikor megteremtette Magyarország, sőt Európa, sőt a Világ első vízszomeliéját.
A Mester az alkotói magány teljes zárójelbe tételével, előbb a büfében majd a színfalak mögött spontán létrejött szakértői kollektíva valamint két csínos múzsa támogatásával, mondhatni ecsetvezetésével vetette vászonra egyedülálló Fábry-vízióit.
A látomás megragadásának és rapid rögzítésének csak a hajszárító teljesítménye szab határt.
A mű elkészült, az Alkotó mégsem pihen.
Szóban is leleplezi a képet.