Királyi basszus
Kevés olyan művész van Magyarországon, akinek a pályája egyszerre legendás, és közben tele van emberi fordulatokkal és szeretetre méltó történetekkel. Kovács Kolos, a Magyar Állami Operaház örökös tagja, ilyen ember. A hangja pedig, amelyet nem lehet összekeverni senki máséval, mély, zengő basszus, amely évtizedeken át töltötte meg a legnagyobb operaházakat szerte a világon.
Pedig az út nem volt egyenes. Gyermekkorában csak „magának próbálgatott” a család tölcséres gramofonja mellett, az iskolai kórusból pedig kilógott – szó szerint túl mély hangja miatt. Az énektanár még viccelődött is: „Elmehetsz te az Operába… jegyszedőnek!”
A sors azonban másként akarta: a fiúból – akit sokáig saját családi háttere és szerény vidéki indulása is visszafogott – igazi világsztár lett. A Don Carlos Fülöp királya, a Varázsfuvola Sarastrója, a Kékszakállú – ezek mind ikonikus szerepek, amelyekkel Kovács Kolos neve összeforrt.
Pályatársai között ott volt Gregor József vagy Polgár László, s miközben a közönség rivalizálást sejtett, ők inkább bajtársak voltak: helyettesítették egymást, támogatták a másikat. Humora pedig ugyanolyan kivételes, mint hangja, ezért szívesen mesél arról, hogyan totyogott ki egy kollégája a színpadról az elszakadt gatyagumija miatt, miközben a közönség ebből semmit sem sejtett, de azt is örömmel megosztja, milyen kis „poénaknákat” rejtett el egyes operák szövegében a színpadon.
Ma, túl a hetvenes éveken, Kolos nem lassít: hetente énekel a Bazilikában vagy éppen vidéki templomokban, hiszen az éneklés szerinte nem hivatás, hanem állapot – amit nem lehet „nyugdíjba küldeni”.
Ismerje meg Ön is Kovács Kolos olykor megható, máskor tanulságos, időnként pedig rendkívül vicces életmeséit! Kapcsoljon a Dunára szeptember 11-én, csütörtök este, mert erről - ahogyan Kovács Kolos meglepetés-antréjáról biztos nem szeretne lemaradni!
