Csupán két éve tűnt fel a stand-up világában, de máris láthattuk-hallhattuk őt a legfontosabb humorműhelyek színpadán, sőt egyre sűrűbben tűnik fel a televízió képernyőjén, vagy éppenséggel a Rádiókabaréban.
Al-Gharati Magyed Pécsett született, Dombóváron nőtt fel, most pedig Budapesten él. Édesapja yemeni, édesanyja magyar, így a családjukban ötvöződik a muzulmán és a keresztény vallás - ahogyan viccesen fogalmaz: náluk is van karácsonyfa, csak éppenséggel egy szőnyegen lebeg, a hegye mindig kelet felé néz, és csúcsdísz helyett egy gírosz van a tetején.
Már háromszor felvételizett az orvosira, hiszen édesapja is sebész-gasztroenterológus, édesanyja szintén az egészségügyben dolgozik, Magyed mégis úgy gondolja, hogy a humorból szeretne megélni. Erre minden esélye meg is van, hiszen a KO-Média csapattagjaként rendszeres klubfellépései vannak, és egyre több vidéki rendezvényre hívják vendégszerepelni.
Magyed egyébként Fábry Sándort tartja példaképének, úgyhogy igazán jó hangulatú beszélgetésre számítunk műsorunk következő, 94. adásában.
Kár lenne ezt kihagynia, hiszen nem csupán Al-Gharati Magyed stand-upja teszi majd próbára a rekeszizmait, de olyan történetek is szóbakerülnek, amelyekből Ön is megtudhatja, hogyan lehet kezelni azt a helyzetet, ha egy olyan yemeni faluba utazik el valaki, amelynek miden lakója a rokona.
H | K | Sz | Cs | P | Sz | V |
1 | 2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 |
8 | 9 | 10 | 11 | 12 | 13 | 14 |
15 | 16 | 17 | 18 | 19 | 20 | 21 |
22 | 23 | 24 | 25 | 26 | 27 | 28 |
29 | 30 |
H | K | Sz | Cs | P | Sz | V |
1 | 2 | 3 | 4 | 5 | ||
6 | 7 | 8 | 9 | 10 | 11 | 12 |
13 | 14 | 15 | 16 | 17 | 18 | 19 |
20 | 21 | 22 | 23 | 24 | 25 | 26 |
27 | 28 | 29 | 30 | 31 |
H | K | Sz | Cs | P | Sz | V |
1 | 2 | |||||
3 | 4 | 5 | 6 | 7 | 8 | 9 |
10 | 11 | 12 | 13 | 14 | 15 | 16 |
17 | 18 | 19 | 20 | 21 | 22 | 23 |
24 | 25 | 26 | 27 | 28 | 29 | 30 |
A századik adásban a showmester rácsodálkozott a magyar borokra. Sokan vannak, finomak és szépek, azt gondolta, jól van ez így.
De hogy minden üveg mögött ott duruzsol néhány szomelié, azt már túlzásnak vélte. Annál is inkább, mert a családi Kincses Kalendáriumból úgy tudta, hogy a jó bornak egy szomelié is sok.
Na de mi van nemzeti italunkkal, a vízzel?!
Azt ki mondja meg, mit és hogyan élvezzünk benne?
A felismert hiány huzatában, a showmester jelentőségében csak a rezsicsökkentéshez hasonlítható lépésre szánta el magát, amikor megteremtette Magyarország, sőt Európa, sőt a Világ első vízszomeliéját.
A Mester az alkotói magány teljes zárójelbe tételével, előbb a büfében majd a színfalak mögött spontán létrejött szakértői kollektíva valamint két csínos múzsa támogatásával, mondhatni ecsetvezetésével vetette vászonra egyedülálló Fábry-vízióit.
A látomás megragadásának és rapid rögzítésének csak a hajszárító teljesítménye szab határt.
A mű elkészült, az Alkotó mégsem pihen.
Szóban is leleplezi a képet.