Ha valaki iparművész családba születik, és a szülei külkereskedőnek szánják, akkor elég valószínűtlen, hogy végül az operaénekesi pályát választja.
asztircsák Polinával pedig ez történt, mindannyiunk legnagyobb szerencséjére, hiszen az Operaház kamaraénekese ifjú kora ellenére is fantasztikus sikereket könyvelhetett már el szopránként.
Énekesi tanulmányait Rost Andrea énektanárnőjénél, Bikfalvy Júliánál kezdte meg, később pedig Olaszországban folytatta: öt éven át járt Mirella Ferni iskolájába, ezt németországi tanulmányok követték.
Az igazi áttörést azonban 2009-ben a Genfi Nemzetközi Énekverseny hozta meg számára, amelyen tulajdonképpen minden díjat besöpört.
A felkérések nem is maradtak el, ezt követően ugyanis a világ legrangosabb operaházainak és koncerttermeinek színpadára invitálták. Énekelte Partenopet a karlsruhei Handel Fesztiválon, Woglindét a Genfi Nagyszínház Wagner Ring produkciójában, rendszeres vendégművésze a Magyar Állami Operának, 2014-ben Desdemonaként, Micaelaként és az új Selmeczi-opera, a Spiritiszták egyik főszerepében láthatta a hazai közönség, de volt már Mimi és Violetta is.
Nem csoda tehát, hogy idén ő kapta meg a Magyar Állami Operaház Kamaraénekese kitüntető címet is.
Állt már színpadon jónéhány világsztárral is, így Jose Cura oldalán Desdemona szerepét énekelte, legutóbb pedig a Placido Domingo nevével fémjelzett nagyszabású esten is színpadra lépett.
Ha december 8-án, csütörtökön este a Dunát választja, akkor nem csupán Pasztircsák Polina művészetét ismerheti meg, de történeteit is, amelyeket szintén nagy kár lenne kihagynia!
H | K | Sz | Cs | P | Sz | V |
1 | 2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 |
8 | 9 | 10 | 11 | 12 | 13 | 14 |
15 | 16 | 17 | 18 | 19 | 20 | 21 |
22 | 23 | 24 | 25 | 26 | 27 | 28 |
29 | 30 |
H | K | Sz | Cs | P | Sz | V |
1 | 2 | 3 | 4 | 5 | ||
6 | 7 | 8 | 9 | 10 | 11 | 12 |
13 | 14 | 15 | 16 | 17 | 18 | 19 |
20 | 21 | 22 | 23 | 24 | 25 | 26 |
27 | 28 | 29 | 30 | 31 |
H | K | Sz | Cs | P | Sz | V |
1 | 2 | |||||
3 | 4 | 5 | 6 | 7 | 8 | 9 |
10 | 11 | 12 | 13 | 14 | 15 | 16 |
17 | 18 | 19 | 20 | 21 | 22 | 23 |
24 | 25 | 26 | 27 | 28 | 29 | 30 |
A századik adásban a showmester rácsodálkozott a magyar borokra. Sokan vannak, finomak és szépek, azt gondolta, jól van ez így.
De hogy minden üveg mögött ott duruzsol néhány szomelié, azt már túlzásnak vélte. Annál is inkább, mert a családi Kincses Kalendáriumból úgy tudta, hogy a jó bornak egy szomelié is sok.
Na de mi van nemzeti italunkkal, a vízzel?!
Azt ki mondja meg, mit és hogyan élvezzünk benne?
A felismert hiány huzatában, a showmester jelentőségében csak a rezsicsökkentéshez hasonlítható lépésre szánta el magát, amikor megteremtette Magyarország, sőt Európa, sőt a Világ első vízszomeliéját.
A Mester az alkotói magány teljes zárójelbe tételével, előbb a büfében majd a színfalak mögött spontán létrejött szakértői kollektíva valamint két csínos múzsa támogatásával, mondhatni ecsetvezetésével vetette vászonra egyedülálló Fábry-vízióit.
A látomás megragadásának és rapid rögzítésének csak a hajszárító teljesítménye szab határt.
A mű elkészült, az Alkotó mégsem pihen.
Szóban is leleplezi a képet.