Tóth Marianna egy kivételes tehetségű mesterfodrász, aki szenvedéllyel, kitartással és kreativitással hódítja meg a fodrászvilágot. Mezőkövesden él, két gyermek édesanyja, és szakmájában kiemelkedő sikereket ért el. Pályafutását egy különleges vonzalom indította el: már gyermekkorában beleszeretett a fodrászat világába, amit a fodrászszalonok jellegzetes illatai is inspiráltak.
Bár eredetileg PR, reklám és marketing szakon tanult, végül a fodrász mesterséget választotta hivatásául.
2010-ben végzett a Budapesti Kommunikációs Főiskolán, és ugyanebben az évben fodrászképesítést is szerzett.
2015-ben mesterfodrásszá avanzsált, azóta pedig folyamatosan fejleszti tudását.
A versenyek világába a Covid-járvány idején csöppent bele, amikor egy online fotópályázatra jelentkezett, és azonnal első helyezést ért el a Magyar Bajnokságon. Innentől kezdve sorra halmozta a sikereket: többszörösen nyertes lett a Magyar Bajnokságon, aranyérmet szerzett a miskolci Kézműves Kupán, valamint a dubaji online világbajnokságon is kimagasló eredményeket ért el. Az Európa Kupán is diadalmaskodott, ahol elnyerte az Európa-bajnoki címet.
2024-ben végül a Párizsi Világbajnokságra is eljutott, amelyre hónapokon át készült, napi több órás gyakorlással.
A versenyen kreatív hajfonás kategóriájában mérte össze tudását a nemzetközi elit fodrászokkal, és bizonyította, hogy a magyar szakemberek a fonás mesterei. Munkája egyensúlyban tartja a bonyolult technikai megoldásokat a letisztult eleganciával, ami kivívta a zsűri elismerését is.
Ha Ön is szívesen megismerné történetét, csakúgy, mint fantasztikus kreációit a Fábry következő adásában, akkor mindenképpen tartson velünk február 13-án, csütörtökön, a Dunán! Ezt biztos nem fogja megbánni!
H | K | Sz | Cs | P | Sz | V |
1 | 2 | |||||
3 | 4 | 5 | 6 | 7 | 8 | 9 |
10 | 11 | 12 | 13 | 14 | 15 | 16 |
17 | 18 | 19 | 20 | 21 | 22 | 23 |
24 | 25 | 26 | 27 | 28 | 29 | 30 |
31 |
H | K | Sz | Cs | P | Sz | V |
1 | 2 | 3 | 4 | 5 | 6 | |
7 | 8 | 9 | 10 | 11 | 12 | 13 |
14 | 15 | 16 | 17 | 18 | 19 | 20 |
21 | 22 | 23 | 24 | 25 | 26 | 27 |
28 | 29 | 30 |
H | K | Sz | Cs | P | Sz | V |
1 | 2 | 3 | 4 | |||
5 | 6 | 7 | 8 | 9 | 10 | 11 |
12 | 13 | 14 | 15 | 16 | 17 | 18 |
19 | 20 | 21 | 22 | 23 | 24 | 25 |
26 | 27 | 28 | 29 | 30 | 31 |
A századik adásban a showmester rácsodálkozott a magyar borokra. Sokan vannak, finomak és szépek, azt gondolta, jól van ez így.
De hogy minden üveg mögött ott duruzsol néhány szomelié, azt már túlzásnak vélte. Annál is inkább, mert a családi Kincses Kalendáriumból úgy tudta, hogy a jó bornak egy szomelié is sok.
Na de mi van nemzeti italunkkal, a vízzel?!
Azt ki mondja meg, mit és hogyan élvezzünk benne?
A felismert hiány huzatában, a showmester jelentőségében csak a rezsicsökkentéshez hasonlítható lépésre szánta el magát, amikor megteremtette Magyarország, sőt Európa, sőt a Világ első vízszomeliéját.
A Mester az alkotói magány teljes zárójelbe tételével, előbb a büfében majd a színfalak mögött spontán létrejött szakértői kollektíva valamint két csínos múzsa támogatásával, mondhatni ecsetvezetésével vetette vászonra egyedülálló Fábry-vízióit.
A látomás megragadásának és rapid rögzítésének csak a hajszárító teljesítménye szab határt.
A mű elkészült, az Alkotó mégsem pihen.
Szóban is leleplezi a képet.