A párizsi olimpián egy ország szurkolt női ökölvívó olimpikonunknak, Hámori Lucának, akinek az algériai Ímán Helíffel kellett farkasszemet néznie a szorítóban. Ő az a női versenyző, akiről több orvos is állítja, hogy inkább férfi, ezért nem sok keresnivalója volt az olimpia női mezőnyében.
Hámori Luca nem is tudta őt sarokba szorítani, hazatérése után mégis úgy ünnepelte szűkebb pátriája, Kőszeg, mintha egy aranyéremmel tért volna haza Párizsból. Az egész város, több ezer ember kivonult a főtérre fogadni őt. Középkori vitézek puskalövéseire érkezett a képével felmatricázott kocsiban, amelyet szirénázó tűzoltóautó vezetett fel. Amikor kiszállt, megszólaltak a fanfárok, feladták rá a várvédő hős, Jurisics Miklós köpenyét, kapott egy több méteres magyar zászlót, amit minden kőszegi aláírt, és egy olimpiai ötkarikás zászlót is.
A színpadon köszöntötte a polgármester, a megyei vezető, klubjának tagjai, úgyhogy igazi hőshöz méltó fogadtatásban volt része.
Luca tíz évesen lett ökölvívó. Édesapja és a bátyja birkózott, majd később, amikor a testvére sportágat váltott, a bokszterembe is követte őt Luca. Már óvodás korától indult futóversenyeken, amelyeken jól szerepelt, de azt mindig csak egyfajta kiegészítő sportnak tartotta. Igaz, a futással megalapozta az állóképességét, ami nagyon hasznosnak bizonyult a későbbiekben.
Hogy miként élte meg az olimpia izgalmait, milyen út vezetett számára Párizsig, mi inden történt vele azóta, és milyen terveket sző a jövőjével kapcsolatban, azt Ön is első kézből, Hámori Lucától tudhatja meg a Fábry következő adásában, január 30-án, csütörtök este, a Dunán.
Szerezzen magának egy jó estét, és tartson velünk a képernyő előtt, hiszen azt már most megígérhetjük, hogy remekül fog szórakozni!
H | K | Sz | Cs | P | Sz | V |
1 | 2 | |||||
3 | 4 | 5 | 6 | 7 | 8 | 9 |
10 | 11 | 12 | 13 | 14 | 15 | 16 |
17 | 18 | 19 | 20 | 21 | 22 | 23 |
24 | 25 | 26 | 27 | 28 |
H | K | Sz | Cs | P | Sz | V |
1 | 2 | |||||
3 | 4 | 5 | 6 | 7 | 8 | 9 |
10 | 11 | 12 | 13 | 14 | 15 | 16 |
17 | 18 | 19 | 20 | 21 | 22 | 23 |
24 | 25 | 26 | 27 | 28 | 29 | 30 |
31 |
H | K | Sz | Cs | P | Sz | V |
1 | 2 | 3 | 4 | 5 | 6 | |
7 | 8 | 9 | 10 | 11 | 12 | 13 |
14 | 15 | 16 | 17 | 18 | 19 | 20 |
21 | 22 | 23 | 24 | 25 | 26 | 27 |
28 | 29 | 30 |
A századik adásban a showmester rácsodálkozott a magyar borokra. Sokan vannak, finomak és szépek, azt gondolta, jól van ez így.
De hogy minden üveg mögött ott duruzsol néhány szomelié, azt már túlzásnak vélte. Annál is inkább, mert a családi Kincses Kalendáriumból úgy tudta, hogy a jó bornak egy szomelié is sok.
Na de mi van nemzeti italunkkal, a vízzel?!
Azt ki mondja meg, mit és hogyan élvezzünk benne?
A felismert hiány huzatában, a showmester jelentőségében csak a rezsicsökkentéshez hasonlítható lépésre szánta el magát, amikor megteremtette Magyarország, sőt Európa, sőt a Világ első vízszomeliéját.
A Mester az alkotói magány teljes zárójelbe tételével, előbb a büfében majd a színfalak mögött spontán létrejött szakértői kollektíva valamint két csínos múzsa támogatásával, mondhatni ecsetvezetésével vetette vászonra egyedülálló Fábry-vízióit.
A látomás megragadásának és rapid rögzítésének csak a hajszárító teljesítménye szab határt.
A mű elkészült, az Alkotó mégsem pihen.
Szóban is leleplezi a képet.