Idén ünnepli fennállásának 50. évfordulóját az EDDA Művek, amely megalakulása óta ugyanazt az utat tapossa, hiszen összetéveszthetetlen zenei stílusuk már-már eggyé vált a magyar rock fogalmával.
Slágereik még sok-sok évtized távlatából is visszaköszönnek a rádiók játszási listáiról, koncertjeikkel pedig a teljes Kárpát-medence magyarajkú lakosságát szolgálják, hiszen a zenekar magyarságtudata is fontos részét képezi a róluk kialakult képnek.
A kerek évforduló alkalmából az ország showmestere a teljes zenekart elhívta vallatókanapéjára, vagyis Alapi Istvánt, Benkó Ákost, Gömöry Zsoltot, Kicska Lászlót és Pataky Attilát, hogy e hosszú karrier legviccesebb és legszokatlanabb kalandjairól kérdezze őket. Ahogyan pedig az sejthető volt, bőven volt miből válogatni, hiszen a szinte megszámlálhatatlan bulit maga mögött tudó zenekar története nincs fordulatos históriák híján.
Kanadában a rendőrökkel gyűlt meg a bajuk, a déli határon az útlevélkezelőkkel, de megismerhetjük egy nem hétköznapi nadrágcsere történetét, és - ahogyan az lenni szokott - az egykori Szovjetunióban teljesített turnék zsíros termőtalajából is egészen hihetetlen sztorik szökkennek majd szárba.
Lesznek azokban rovarok, csirkeketrecek, imbolygó repülőgépek, fel nem olvasztott jégpályák, és nemtörődöm gyezsurnaják.
Mindennek Ön is részese lehet, ha június hatodikán a Dunára kapcsol, ahol természetesen nem csak a szavak, de a rock is fontos szerephez jut majd, hiszen az EDDA Művek egy egészen fergeteges fináléval zárja majd a műsort, méghozzá a Magyarok című dallal, amely hitvallásuk lényegét is hordozza.
H | K | Sz | Cs | P | Sz | V |
1 | 2 | |||||
3 | 4 | 5 | 6 | 7 | 8 | 9 |
10 | 11 | 12 | 13 | 14 | 15 | 16 |
17 | 18 | 19 | 20 | 21 | 22 | 23 |
24 | 25 | 26 | 27 | 28 |
H | K | Sz | Cs | P | Sz | V |
1 | 2 | |||||
3 | 4 | 5 | 6 | 7 | 8 | 9 |
10 | 11 | 12 | 13 | 14 | 15 | 16 |
17 | 18 | 19 | 20 | 21 | 22 | 23 |
24 | 25 | 26 | 27 | 28 | 29 | 30 |
31 |
H | K | Sz | Cs | P | Sz | V |
1 | 2 | 3 | 4 | 5 | 6 | |
7 | 8 | 9 | 10 | 11 | 12 | 13 |
14 | 15 | 16 | 17 | 18 | 19 | 20 |
21 | 22 | 23 | 24 | 25 | 26 | 27 |
28 | 29 | 30 |
A századik adásban a showmester rácsodálkozott a magyar borokra. Sokan vannak, finomak és szépek, azt gondolta, jól van ez így.
De hogy minden üveg mögött ott duruzsol néhány szomelié, azt már túlzásnak vélte. Annál is inkább, mert a családi Kincses Kalendáriumból úgy tudta, hogy a jó bornak egy szomelié is sok.
Na de mi van nemzeti italunkkal, a vízzel?!
Azt ki mondja meg, mit és hogyan élvezzünk benne?
A felismert hiány huzatában, a showmester jelentőségében csak a rezsicsökkentéshez hasonlítható lépésre szánta el magát, amikor megteremtette Magyarország, sőt Európa, sőt a Világ első vízszomeliéját.
A Mester az alkotói magány teljes zárójelbe tételével, előbb a büfében majd a színfalak mögött spontán létrejött szakértői kollektíva valamint két csínos múzsa támogatásával, mondhatni ecsetvezetésével vetette vászonra egyedülálló Fábry-vízióit.
A látomás megragadásának és rapid rögzítésének csak a hajszárító teljesítménye szab határt.
A mű elkészült, az Alkotó mégsem pihen.
Szóban is leleplezi a képet.