Hacki Tamás a „Ki mit tud?”-nak köszönheti országos ismertségét, hiszen füttytechnikáját olyan művészi fokra fejlesztette, amely mind a mai napig egyedülálló a világon.
„A fütyülésre, erre a speciális technikára körülbelül 5 éves koromban jöttem rá.” - meséli a ma már orvosprofesszorként is tevékenykedő Hacki Tamás. „A többieket próbáltam utánozni, dehát egy kicsit másképp sikerült…
A családomban egyébként hangszeren nem játszottak, de nagyon muzikálisak voltak. Én viszont hegedültem, kórusban énekeltem, zeneiskolába jártam, és rengeteg gyakorlással, a füttyből egy „hangszert" alakítottam ki végül. Úgyhogy engem már az iskolában is föl-fölkértek fütyülni.
Első gimnazista voltam, kiskölyök, amikor is az osztályfőnököm, 1958-ban, felkért, hogy az április 4-i műsorban fütyüljek. Elhangzottak szavalatok, elhangzott az internacionálé, a DIFSZ induló, és még jónéhány politikailag - annak idején - fontos darab, majd bekonferálták, hogy: Hacki Tamás, gimnáziumunk első osztályos tanulója fog fütyülni. Én pedig kimentem, és az akkori kedvencemet fütyültem el, a Csinibabából a Szeress belém című számot… Persze, botrány lett belőle.”
Hogy milyen egyéb kalandok övezték Hacki Tamás pályafutását, azt Ön is első kézből, tőle tudhatja meg a Fábry következő adásából, amelyet november 16-án, csütörtök este tekinthet meg, a Dunán.
Ha pedig abban bízik, hogy a világhírű füttyművész nem csupán történeteit hozza magával, de mikrofon mögé is áll zenésztársai kíséretében, akkor megsúgjuk: jól tippelt, hiszen Wolf Péter és Tóth Balázs kíséretével egy egészen egyedülálló egyveleget fütyül majd el.
Ezt igazán kár lenne kihagynia!
H | K | Sz | Cs | P | Sz | V |
1 | 2 | 3 | ||||
4 | 5 | 6 | 7 | 8 | 9 | 10 |
11 | 12 | 13 | 14 | 15 | 16 | 17 |
18 | 19 | 20 | 21 | 22 | 23 | 24 |
25 | 26 | 27 | 28 | 29 | 30 | 31 |
H | K | Sz | Cs | P | Sz | V |
1 | 2 | 3 | ||||
4 | 5 | 6 | 7 | 8 | 9 | 10 |
11 | 12 | 13 | 14 | 15 | 16 | 17 |
18 | 19 | 20 | 21 | 22 | 23 | 24 |
25 | 26 | 27 | 28 | 29 | 30 | 31 |
H | K | Sz | Cs | P | Sz | V |
1 | 2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 |
8 | 9 | 10 | 11 | 12 | 13 | 14 |
15 | 16 | 17 | 18 | 19 | 20 | 21 |
22 | 23 | 24 | 25 | 26 | 27 | 28 |
29 | 30 | 31 |
A századik adásban a showmester rácsodálkozott a magyar borokra. Sokan vannak, finomak és szépek, azt gondolta, jól van ez így.
De hogy minden üveg mögött ott duruzsol néhány szomelié, azt már túlzásnak vélte. Annál is inkább, mert a családi Kincses Kalendáriumból úgy tudta, hogy a jó bornak egy szomelié is sok.
Na de mi van nemzeti italunkkal, a vízzel?!
Azt ki mondja meg, mit és hogyan élvezzünk benne?
A felismert hiány huzatában, a showmester jelentőségében csak a rezsicsökkentéshez hasonlítható lépésre szánta el magát, amikor megteremtette Magyarország, sőt Európa, sőt a Világ első vízszomeliéját.
A Mester az alkotói magány teljes zárójelbe tételével, előbb a büfében majd a színfalak mögött spontán létrejött szakértői kollektíva valamint két csínos múzsa támogatásával, mondhatni ecsetvezetésével vetette vászonra egyedülálló Fábry-vízióit.
A látomás megragadásának és rapid rögzítésének csak a hajszárító teljesítménye szab határt.
A mű elkészült, az Alkotó mégsem pihen.
Szóban is leleplezi a képet.