Ha valaki igazán szereti a szakmáját, akkor nem csak annak jelenére és jövőjére, hanem a múltjára is kíváncsi, ennek pedig rendszerint az a következménye, hogy elkezdi gyűjteni annak tárgyi emlékeit. A kollekció pedig idővel hízik, gazdagodik, mígnem egy múzeumnyi anyag gyűlik össze belőle.
Így történt ez Dr. Chappon Miklóssal is, aki épületgépészként végzett a Műegyetemen, diplomája megszerzése után pedig tanárként folytatta pályáját az intézményen belül, mígnem megalapította saját cégét.
És milyen szerencse, hogy bejöttek a számításai, hiszen vállalkozása telephelyének raktárában így el tudta helyezni az Épületgépészeti Múzeumot, vagyis azt a több mint hatezer tárgyból, és tízezernél is több dokumentumból álló kollekciót, amelyet szakmája más kiválóságaival összefogva gyűjtöttek.
Az igazi, jégtömbbel működő jégszekrénytől, az ördög fürdőkádján át, a famosógépig szinte minden helyet kapott a gyűjteményben, így a múzeumba lépve hirtelen valósággá válnak számunkra is eleink mindennapjai. A tárgyakat szemlélve pedig az is elég gyorsan világossá válik, hogy az épületgépészet milyen fejlett hagyományokra tekint vissza hazánkban - a ma már hétköznapi, új technológiák hiányát ugyanis rendkívül míves és végtelenül kreatív megoldásokkal pótolták a századfordulón, így olyan készségeket fejlesztettek ki, amelyek ma már viccesnek hatnak, mégis egyértelműen közvetítik azt az egykor volt polgári miliőt, amely a háború után végleg eltűnt, vagy csak nyomokban érhető tetten.
A századik adásban a showmester rácsodálkozott a magyar borokra. Sokan vannak, finomak és szépek, azt gondolta, jól van ez így.
De hogy minden üveg mögött ott duruzsol néhány szomelié, azt már túlzásnak vélte. Annál is inkább, mert a családi Kincses Kalendáriumból úgy tudta, hogy a jó bornak egy szomelié is sok.
Na de mi van nemzeti italunkkal, a vízzel?!
Azt ki mondja meg, mit és hogyan élvezzünk benne?
A felismert hiány huzatában, a showmester jelentőségében csak a rezsicsökkentéshez hasonlítható lépésre szánta el magát, amikor megteremtette Magyarország, sőt Európa, sőt a Világ első vízszomeliéját.
A Mester az alkotói magány teljes zárójelbe tételével, előbb a büfében majd a színfalak mögött spontán létrejött szakértői kollektíva valamint két csínos múzsa támogatásával, mondhatni ecsetvezetésével vetette vászonra egyedülálló Fábry-vízióit.
A látomás megragadásának és rapid rögzítésének csak a hajszárító teljesítménye szab határt.
A mű elkészült, az Alkotó mégsem pihen.
Szóban is leleplezi a képet.